Egy történet – két író II. – Hogyan születnek a karakterek?

Ahhoz, hogy lássátok, hogyan születik meg egy karakterünk, tudnotok kell, miként is működik az alkotói folyamat nálunk. Mindenek előtt le kell szögeznünk, hogy nincs jó vagy rossz metódus, ez minden írónál, művésznél változó.

Vannak olyan írók, akik a spontaneitást részesítik előnyben, nem terveznek meg semmit, inkább a karakterekre bízzák magukat és hagyják, hogy arra kanyarodjon a történet, amerre a hirtelen jött ihlet és a karakterfejlődés vezeti őket. Ilyen formán az írás nincs időköz, előre kigondolt cselekményekhez, sőt sok esetben még konkrét végkifejlethez sem kötve. Előnye, hogy határtalan művészi szabadságot ad, hátránya, hogy gyakran “elúszik” az egész, kifolyik az író kezei közül a történet, a karakterek, és sokszor a fiókban marad a félkész mű.

Ezzel szemben vannak olyan művészek, akik szeretik pontosan megtervezni az írást, előre adott a történet, a végkifejlet és néhány fontosabb momentum, köztes pontokként leszúrva, hogy vezesse a sztori fonalát. Ebben az esetben gyakran szabnak időhatárt is maguknak az írók, sokszor előre megtervezik a karaktereket, leírják a nagyobb egységek, vagy akár a fejezetek rövid tartalmát és azt használják szamárvezetőként. Előnye, hogy kiszámíthatóbb az egész folyamat, általában gyorsan pörög, hiszen az írást megelőző pontos tervezés a kutatómunka már kész, csak fel kell ütni a jegyzeteket. Hátránya, hogy valamelyest kötöttebb az írás, kevesebb hely marad a hirtelen jövő ihlettől vezérelt szálaknak / karaktereknek.

A Száz évvel utánad egy hibrid gyermek az alkotási folyamat szempontjából. Próbáltuk már mindkét írási formát, de ha mindenképp választanunk kell, inkább a tervezők csapatát erősítjük. Azt hozzá kell tennünk, hogy időlimitet ritkán szabunk magunknak, viszont a karaktereket és a cselekmény vonalát előre megrajzoljuk. Természetesen így is előfordul, hogy ezek változnak; a karakter kidolgozottságát, vagy egy jó fordulatot sosem áldoznánk fel a rideg tervezés oltárán. Ám az is igaz, hogy az ütemtervek és a rendszeres brainstorming nagyban megkönnyíti a munkánk. Már csak azért is adja magát ez a módszer számunkra, mert ketten vagyunk, így a tervek és állandó egyeztetés elengedhetetlen.

Amikor írunk, általában hetente egyszer leülünk és megbeszéljük az addig megírt részeket, az elkövetkezendő fejezeteket, a karakterek alakulását, és felosztjuk, hogy melyikőnk melyik részt fogja megírni. Amikor késznek érezzük, azonnal elküldjük egymásnak az adott részt (bármikor is legyen kész) és általában a másik azonnal el is olvassa (bármikor is legyen kész) 🙂

Így történt ez a Száz évvel utánad írásakor is. Először a karakterek születtek meg, majd a történet – ami egy rövid, korábban megírt részletből nőtte ki magát. Első lépésként kialakulnak a legmeghatározóbb belső tulajdonságok: pozitív vagy negatív karakter, jóságos, emberszerető, vagy magának való, de ártalmatlan, esetleg veszélyes, sötét figura, vagy épp egy életvidám egyén. Erre épülnek a többi jellemzők, amelyeket már a családi hátterük, a helyszín, az életkoruk és a külsejük is befolyásol. Olyan ez a folyamat, mintha egy magzat gyorsított fejlődését néznénk végig. Szép lassan kirajzolódik egy ember, akit általában egy színészhez, modellhez kötünk – ritkán a saját életünkből választott ismerősre húzzuk fel (de ez utóbbi tényleg ritka). Így már szinte tapinthatóvá válik az adott személy, és életre kel. Érzésekkel, akarattal, cselekvőképességgel ruházzuk fel, majd gondolatok ültetünk a fejébe, szavakat adunk a szájába és döntünk a sorsa felől. Vagy ő dönt a sajátja felől… erre is volt már példa.

Már az első pillanatokban éreztük, hogy Ciaran és Mia egyértelműen Siennát választották, Kate és Simon pedig Laurához húzott. Az első rész (Londonban kezdődött minden) megírása után világossá vált, hogy a két világ különvált és írót választott magának, így a többi karakter az idősíkok miatt már adta magát.

Természetesen nem állítjuk, hogy csak a fent leírt metódusok léteznek, inkább csak kiindulópontok ezek, amelyek alapján aztán mindenki megalkotja a saját módszerét, a saját habitusának megfelelően. Véleményünk szerint a lényeg mindig az, hogy az író jól érezze magát alkotás közben, és kitapossa magának azt az utat, amelyet majd a legkényelmesebb lesz járnia. Ettől lesz az írása hiteles és élettel teli.

L.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.