Hogyan született meg a könyv?

 

Minden egy pesti társasház függőfolyosóján kezdődött. Péntek este volt, szokásunkhoz híven lazítottunk kicsit a fárasztó munkahét után. Beraktuk a kedvenc zenéinket, hagytuk, hogy odabent a fiúk számítógépes kütyükről, autókról, motorokról beszélgessenek, mi pedig kivonultunk a folyosóra egy pohár borral.

Eszünkbe jutott, hogy nem is olyan rég írni kezdtünk egy történetet, amely egy hányattatott sorsú, fiatal ír fiúról szólt. Felelevenítettük a sztorit és tovább gondoltuk kicsit… Előkerült “a füzet”, és gyorsan leskicceltük a történetet.

Másnap kidolgoztuk a karaktereket, amolyan csontvázat alkottunk nekik, amelyre szép lassan épült rá a személyiségük, ahogy a történet kibontakozott. Nagyon érdekes volt látni, ahogy életre kelnek! Korábbi együttműködésünk során nem voltak exkluzív karakterek, mindketten “anyáskodtunk” felettünk, itt azonban már az első néhány fejezet után kinyilatkoztatták – ellentmondást nem tűrően -, hogy melyikőnkhöz húz a szívük. Bizony, a döntés ritkán van az író kezében, sokszor a karakterek szeszélyeire vagyunk utalva.

Így alkotta meg Sienna a múltbéli Párizs magával ragadó, púderfelhős, selyem világát, és így nyitotta ki Laura a jelenben íródó napló fedelét, hogy bevezessen egy hétköznapi nő legintimebb gondolataiba és döntéseibe.

Ez a könyv szinte írta magát. Villámgyorsan pörögtek az események, és mire észrevettük, már a lezárás felé közeledtünk. Az utolsó simítások után pedig elindultunk azon a rögös úton, amely az íróvá válás felé vezet. Úgy hisszük, az ember mindig tanul, soha nem jelenthetjük ki, hogy profik vagyunk abban, amit csinálunk, mert a világ is változik körülöttünk, új trendek jönnek-mennek, új stílusok alakulnak ki, új történetekre van igény, és aki valóban szereti azt, amit csinál és ennek áldozza munkásságát, az tartja a lépést ezzel az őrült tempóval. Így kénytelen megtanulni mindig az újabb dolgokat. Ez az édes kényszer pedig a legizgatóbb az írásban.

Örömmel vetettük bele magunkat London esős hétköznapjaiba, egy 1800-as évek elején épült ház felújításába, a francia irodalom és történelem egyik legizgalmasabb korszakába és Párizs macskaköves utcáinak tanulmányozásába. A kutatómunka épp olyan érdekes és izgalmas, mint maga az írás; egy hatalmas lélegzetvétel, amit énekhanggá konvertálunk, egy magányos, vibráló csönd a villámokkal tűzdelt vihar előtt. Így minden percét élveztük.

Könyvünkben igyekeztünk olyan örök érvényű tanulságot megfogalmazni, amelyet magunk is szeretnénk követni, és amely végigkíséri az emberiséget a történelmen át.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.